Néztem a lángok táncát a kandallóban és a tűzbe mélyedve elkalandoztam, talán elrugaszkodva ettől a világtól teljesen… egy hang a távolból, zavarta meg a csendet, mit az égő fa ropogása kísért. Távol, s mégis oly közel… eszembe jutott egy karácsonyi emlék a nem is oly távoli jövőből. A hang egyre közeledett… s a tűz ropogását lassan teljesen átvette valami nagyvárosi zaj. És fenyőillat. Határozottan fenyőillatot éreztem, minden oldalból áramlott. A hang mellettem egyszer csak még erősebbé vált, és érthetőbbé is egyben. „Ja … igen, akkor ezt kérjük, ezt a fát kérjük”… s pillanatok alatt már az autóval hajtottunk ki a nagyváros zajából, ki a kertvárosba, hazáig csak a nagyinál álltunk meg pár percre „felpakolni” az összes gyereket. A nappaliban végre helyére talált a szép fenyőnk, a dobozokból előkerültek a család legszebb díszei, és apró gyerek kezek adogatták őket egymásnak, a legmegfelelőbb helyet találva mindegyiknek. A fa díszítése ősidők óta a kisebbek és apa feladata. Mert csak apa éri el a fánk legcsúcsát, hogy a kis angyalkát felhelyezze, és mert csak a kisebbeknek van a legnagyobb érzékük az aprócska díszek hovatartozását illetően. Tehát ez nem vitatott, és hagyományoktól nem térünk el idén sem. A konyhából mindenféle illatok szállnak, anya van ott. Ez az ő birodalma:) belépni szigorúan csak engedéllyel lehet. A nagyobb gyerek kiváltságos helyzetben van, ő ugyanis belépésre jogosult. Bár ő nem oly szívesen él ezzel a jogával, mint kisebb társai élnének, ha tehetnék…:) de anya szava szent dolog. Persze apáé is… nna de mégis csak az apa, hát ő, azért engedékenyebb… ezért igen sokszor küldi anya a konyhából ellenőrzésre a nagyobb gyereket, és ilyenkor hosszabb-rövidebb időre ő is ott felejti magát a fa körüli teendők tömkelegében. Míg nem anya hangja hallatszik a konyhából, hogy neki már megint mindent egyedül kell csinálnia… és ilyenkor nincs mese, valakinek segítenie kell. Ezért apa a nagyobbra bízza a kisebbeket, és ő maga a konyhába siet. De felnőtt felügyelet híján a gyerekszáj és egyéb gyerek-rész hamar eljár, és pillanatok alatt akkora zaj és csörömpölés van, amit, anyu szerint ép ésszel nem lehet elviselni, ezért a felnőtt felügyelet apu személyében hamarosan megérkezik, és onnantól kezdve… jaj.. ha ezt anyu tudná:) szóval onnantól kezdve, hogy apu megint velünk díszít, okosabban zajongunk, hogy anyut ne kergesse az idegösszeroppanás, mert apu tudja, hogy kell az ő nyelvén beszélni:) nna de azért persze mindketten nagyon aranyosak és mi imádjuk őket, pont ezért segítünk, mindenki ott ahol tud, kisebbek díszíteni, nagyobb a konyhába sürögni-forogni!:) Aztán, amikor már csak az utolsó simítások maradnak, akkor a kisebbek is bebocsájtást nyernek a konyhába is akár… de az asztalterítésnél már tuti:) Az ajándékok valahogy mindig a fa alá kerülnek észrevétlenül:) Valamit tudnak ezek a szülők. Valami varázslatos dolgot, amit senki másnál nem tapasztaltunk. Az ajándékok hamar bontásra kerülnek, naná, még a vacsora is gyorsabban csúszik, csak váljon végre láthatóvá, amit a becsomagolt dobozok rejtenek. Anyu szerint későre jár, de még nézhetjük picit az ablakon át, amint ezer meg ezer csillogó hópehely földet ér. Páran az üvegnek csapódnak, és odafagynak, de így is gyönyörűen csillognak. Mi sem lenne szebb befejezése egy karácsony estének, minthogy elindul a havazás, és mire egyet álmodunk vár egy újabb varázslatos téli nap.
Lobog a tűz, varázslatos táncot jár, érezni a lángba borult fadarabok illatát, egy kicsit visszahoz a mába, a most-ba, ami éppoly csodás, mint az emlék. Vissza a jelenbe, vissza a megvalósulásra váró emlékbe.
