Magamról

Saját fotó
Úgy döntöttem, ha egyszer meghalok, csillag leszek, és fenn ragyogok az égbolton minden éjjel az elkövetkező néhány ezer évben... :D

2011. május 24., kedd

Torna...



Kis esti olvasmány

Már épp lefeküdni készültem, amikor is az a nagyszerű ötletem támadt, hogy az ágyban „bambulok” egy kicsit, egy magazinnal a kezemben. Konkrétan egy női magazint kerítettem elő a könyves polcomról, és hihetetlen módon egy sex témával foglalkozó cikket olvastam… Természetesen, hisz mivel is foglalatoskodhat az ember lánya egymagában, az ágyban… Ma már úgyis megkaptam egyik kolléganőmtől, hogy már megint a sex a témám… - mert, hogy mindenki arról beszél a legtöbbet, ami hiányzik neki. Nna hát… ki tudja:) Bár ez a mondás épp olyan hűlyeség szerintem, mint hogy amelyik kutya ugat, az nem harap… visszatérve a cikkre…
Sokszor van olyan érzésem, egy-egy ilyen cikket olvasva, hogy talán lehet némi igaz abban, amit írnak. De legtöbbször elcsodálkozom rajta, hogy lehet ennyi marhaságot összehordani, és mi van, ha olyan „butácska” nő olvassa, aki még el is hiszi és ki is próbálja egyes jeleneteit a cikknek. Mert, nyilván van elég olyan nő, aki készpénznek veszi, amit a lapok írnak, mert hát „ott aztán nem hazudnak”. Nem egy francot:) vagyis, nem direkt módon hazudnak, csak egyszerűen valótlan dolgot állítanak, ami félrevezetheti az arra alkalmas személyeket… Persze, nem biztos, hogy ez szándékos. De kit érdekel…
Nna szóval azt írják a cikkben, többek között:), hogy fontos a férfiaknál is a torna. Mégpedig a nemi szerv célirányos tornáztatása. Mint a nőknél, ilyen összezár, kiereszt gyakorlatok… Most részletezhetném ezeket, azok számára, akik nem értik mit akarok mondani, de nem részletezem csak azért sem, inkább a fantáziájukra bízom:) akik értik miről beszélek, azoknak úgysem kell magyarázkodni. Azok a nők, akik szültek már, tudják mit jelent a gát torna… sőt akik jógáznak is tudják, miről beszélek. És elég, ha csak megemlítem, hogy aki olvas olyasmiket, mivel lehet fokozni a sexuális élvezetet, azok hallottak már a „tornagyakorlatokról”:) A cikkben arról írnak, milyen fontos ez a „művelet” férfiaknál is. Mégpedig a prosztata betegség megelőzésében… A férfi nemi szerv tornája alcím alatt a következő „nagyszerű” gyakorlatról olvashattam: ha másképp nem megy, akkor azzal próbáljuk rávenni a férfit a „gyakorlatra”, hogy a nemi szervére kötünk egy masnit, és megkérjük  őt, hogy integessen a farkával. Miközben mi nők ugráljunk mellette, tapsoljunk és kacagjunk a boldogságtól! Állítólag ettől a férfi nagyon beindul, és hogy minket még boldogabbá tegyen, minden erejével lóbálni fogja a… a masnit:) ezáltal erősödik a szexuális-egészsége óráról órára! Hihetetlen, de ezt a baromságot tiszta szívvel ajánlja a cikk írója. Sajnos nem nevezte meg magát. Pedig, igen csak érdekelne, hogy „ekkora ötlet” egy nő, vagy egy férfi fejéből pattan ki… Nna sebaj:)
Mindenesetre esti olvasmánynak épphogy elment… és a nevetőizmaimat igen csak megtornáztatta az írás, ugyanis elképzeltem, ahogy előttem fityeg egy masni, egy farkon, és én önfeledt módon ugrándozom, és tapsikolok mellette… Azt hiszem, az lenne az igazi mestermunka, ha egy ilyenre rá tudnék venni egy hapsit… Ezek után, bármit el tudnék érni:)

2011. május 14., szombat

Sírnék...


-         Sírsz?
-         Á dehogy.
-         De igen… Te sírsz.
-        
-         Miért?
-         Nincsenek miértek, nincsenek válaszok. Talán sírok, igazán nem is tudom.
-         Mi a baj?
-         Nincs is baj. Ez a valóság.
-         Akarsz róla beszélni?
-         Akarnék… de nem tudom, mivel kezdjem. Mit mondjak… mit kérdezzek… Szeretnék hallgatni. Csak hallgatni a csendet, együtt. Nem szólni, nem sírni, csak érinteni, ölelni, csókolni… És így kéz a kézben, test a testhez simulva elaludni. És mikor felébredek, akkor mindent mi volt magunk mögött hagyni. Lehetséges ez?
-         Megint, látom kiszökött egy könny a szemedből… úgy szeretnék segíteni!
-         Nem tudsz! Senki sem segíthet… Egyedül kell túljutnom ezen. Csak a ma éjszakát kell valahogy átélnem… és az összes soron következőt, egészen addig míg… míg a reménytelenség szürke karma, ki nem tépi őt szívemből!
-         És ez a megoldás? Azt hiszed, ettől jobb lesz? Mégis csak baj van… és nem mondasz semmit! Azt mondtad nekem mindent elmondasz… Még sem avatsz be. Tudod, hogy rám számíthatsz… mégis egyedül akarsz megküzdeni a démonaiddal. Miért nem bízol bennem?
-         Bízom! Csak nem akarlak terhelni. Meg… nem bírok beszélni sem. Mondom, hogy csendre vágyom, meleg puha takaróra, teste melegségére, ujjai érintésére… Csókjára. Ölelésére. Ezt szeretném, értesz?
-         Persze, hogy értem. Elmondtad már neki?
-         Nem.
-         Miért?
-         Nem tudom… talán mondtam, de nem figyelt eléggé. De… lehet nem is mondtam el világosan.
-         Miért nem?
-         Mert, ő sem őszinte, úgy érzem. És, mert nem is érdekli őt, igazán. De legalábbis nekem úgy tűnt, nem érdekli.
-         Honnan veszed, hogy nem őszinte? Talán történt már olyasmi, amitől megrengett benne bizalmad?
-         Talán… de nem ez a lényeg. Az már a múlt. De most jelen van, most más ez az egész. Csak nem értem. Nem a bizalmam rengett meg. Csak hiányzik. Csak érinteném… hallgatnám… érezném… ha hagyná, hogy így legyen.
-         Nem hagyja?
-         Nem. Kifogásokat keres. Látszólag ésszerűek. De minél inkább magamba merülök, annál inkább átlátszó kifogásoknak tűnnek. Az élet tele van kifogásokkal, ilyen meg olyan apró érvekkel, amik értelmetlen gondolatfoszlányokat ébresztenek, melyek ostobábbnál ostobább gondolatmeneteket gyártanak, megölve ezzel minden szépnek látszó emléket, minden jónak tartott érzést. Kegyetlen dolog ez. Kegyetlen a gondolatok világa. Sokkal szebb az érzelem tere. De nem érti meg. Nem hallgat rám. Nem hagyja, hogy érveljek. Sőt… meg sem hallgat. Most… csak sírnék tovább, ha hagynál. Hagyd, hadd szenvedjek. Majd kitisztul belsőm, és reggel új nap virrad. Talán kitisztul az elmém, s frissen ébred.
-         Az elméd tiszta! A szíved… nos, ott vannak, mondjuk úgy, némi tisztításra szorul. Szabadulj meg a kétségektől, tanulj meg bízni önmagadban. Ne benne… Önmagadban!
-         Gondolod, ez segít?
-         Gondolom, igen. Segít, ha így kell lennie! Te is tudod. Tudod, hogy úgy lesz, ahogy mélyen legbelül akarod… várj, és bízz. Ne engedd el magad! Nem adhatod fel, csak, mert önző kétségek gyötörnek. A kétségek elmúlnak, de te maradsz… A kétségek benne is elmúlnak! De, Te maradsz, aki voltál… aki, számára vagy! Ezért szedd össze magad, hogy az lehess, aki lenni akarsz! Semmi nem teljesen az, aminek látszik, de az érzés örök, és valódi, tudod jól! Ezen semmi nem változtathat. Csak akkor változik, ha változtatni akarsz rajta.
-         Talán… változtatnék. Lehet, jobb lenne. Csak nehéz… nem megy. Rabul ejtett ez az érzés, és nem enged el.
-         Fogságban érzed magad? Úgy érzed a rabja vagy? Az érzés rabja, vagy az Ő rabja?
-         Hogy lehetnék az Ő rabja, hisz az érzéseket önszántamból érzem… Ne mondj ilyet, nem vagyok a rabja. Szabad vagyok. És Ő is szabad. És szabadnak szeretem. Nem vagyok fogságban. Hisz szabadon szárnyalhatok. Szabadon szerethetem… Az érzés rabja lennék?
-         Kérdezed? Neked kell tudnod.
-         Ha szeretsz, ebben az érzésben vagy teljes. És várod, hogy viszonzásra leljen a lelked. Adsz és kapsz, ez így működik. Persze, nem azért adsz, hogy viszontkapj. De akkor tudsz még többet adni, ha vannak visszajelzések. Nem azért szeretsz, hogy viszont szeressen, ez már rég nem lenne jó. De a szereteted, az ő általa kapott szeretetből táplálkozik, részben. Részben, te önmagad táplálod. Ez függősség szerinted? Ez azt jelenti az érzésem tart engem fogságban? Nem hinném. Sokkal inkább a szeretni és szeretve lenni. Ez tiszta… nem működhet fogságban.
-         És egyébként működik?
-         Jó kérdés… azt hittem igen.
-         És már nem hiszed?
-         Nem tudom…
-         Megint a kétségek.
-         Á dehogy… csak hiányzik…
-         Értem. Akkor mond el neki, tudnia kell!
-         Ezt teszem…

2010.június
Kócos A.

Balatoni álom


Volt egy álmom… a Balatonon sétáltam. Azt hiszem egyedül. Legalábbis senkit nem láttam magam mellett. Csak én és a víz, a véget nem érő hullámok. Hallgattam a csobbanásokat, a békákat… és néztem a hattyúkat. Messze kint a vízen „elmélkedtek”, elmerengtek a csend mi voltán… szépségén… Egyszer csak az egyik jött felém, csak közeledett turbó sebességgel és meghökkentő könnyedséggel. Mintha semmilyen erőfeszítésébe nem kerülne, átszelni a Balatont, csak hogy közelebb kerüljön a parthoz, vagy esetleg hozzám?! Jött felém, a maga nemes egyszerűségével, kecses gyönyörűségével. Néztem őt… Le sem vettem róla szemem, oly gyönyörű, nem vonhatja el semmi figyelmem róla. Mert magabiztossága, bátorsága, könnyen levesz a lábamról. Elkápráztat, mintha soha előbb nem láttam volna gyönyörűséget életemben. Minél inkább közeledett annál jobban figyeltem, és annál inkább olyan érzés kapott el, hogy felém közeledik, nekem sugall valamit. Csak még nem értettem mit. Figyeltem a vizet, ahogy engedelmeskedik a rajta „járó”-nak. A hattyú teljesen magáévá tette a nagyhatalmú vizet. Nem ellenkezne vele soha tán! Egyetlen csodaszép hattyú, engedelmességet parancsol a közvetlen környezetének, úgy hogy egyszerűen csak van… csak létezik… ÉL!
Egész közel került hozzám, ott voltunk szemtől szemben egymással… Én és Ő, a csodás hattyú, és a végtelen hullámokkal teli nagy „tenger”. Szépségét, talán csak szelídsége múlta felül. Mindkettő áradt teljes lényéből. Szemei ragyogtak. Hirtelen széttárta szárnyait. Kitárta teljes valóját nekem. Hatalmas volt. Ahogy kicsit a víz fölé emelkedett, miközben lágyan csapkodott hófehér szárnyaival, s végig rám szegezte lágy tekintetét. Majd hirtelen vissza „feküdt” a vízre, összezárta szárnyait, megfordult és „elhajtott”, kettészelve a vizet, mely teljesen magával ragadta gondolataim. Mindenáron mondani akart nekem valamit, és meg is tette… Egy gondolat maradt utána, míg figyeltem, ahogy távolodik: „Az élet megy tovább, és hív, hogy tartsak vele…”
Erre ébredtem reggel…

2011. május 2., hétfő

Szedd a TAVASZ virágait...


 Ez a legképtelenebb, legsokszínűbb, és legbolondosabb időjárás, az összes évszak időjárásához képest.
Amikor, reggelente friss, „zöld természetű” levegő járja át az egész világot, madárkák hadának csicsergésével vegyítve. Vidámságot hirdetnek. Valami önfeledt, búja vidámságot, mire ember soha nem lesz képes. Mert a tavaszi nyugalmi állapotot is, ami a természet újraéledéséből áramlik, mi emberek tavaszi fáradtságnak nevezzük. Mekkora ostobaság!
Reggel friss, újjászületett oxigén ad újabb erőt. A madarak éneke, behatol a legletargikusabb állapotba is, hogy fényre derítsen, hogy visszahozzon az életbe! Ébredj!
A természet csodás képet rajzol elénk. A kopár hegyoldal, most zöldellő lomboktól pompázik. Egyre sűrűbb levélzetű fák tündökölnek, melyeken vidám mókusok fogócskáznak. Az utcák lassan megtelnek a természet csodáival, eltakarva minden a hó olvadása után fennmaradt takarni valót. Nem csak egyszerűen süt a Nap… Ragyogásával mindent bearanyoz. Felmelegít.
Illatos, színes virágocskák borítják a földet. Virágoznak a fák. És nyílnak a szebbnél szebb virágszálak. Katicabogárkák húzódnak meg egy-egy zöld kis levelecske árnyékában. Színes pillangók repkednek szédülten, növényről növényre. Méhecskék döngicsélve gyűjtögetik illatos virágocskák nektárjait.
Az egész világ újjászületik, és felkészül a nyári forróság befogadására.
Nincs még egy olyan évszak, mely ennyiféle zöld árnyalatot képes produkálni. Ahányféle növény, annyiféle zöld árnyalat. Mind-mind a maga módján varázslatosan utánozhatatlan.
Madárcsicsergés. Illatozó virágok. Harapni való, friss levegő. Sokszínűség. Vidám környezet. Gólyák:) Esténkénti békakuruttyolás. És az utánozhatatlan zöld árnyalatok. Ez mind-mind a TAVASZ jellemzői!

A szerelem dallama

Lassú, monoton, mindennapokba, egyszer csak belép valami fényesség, valami vidámság… Felüti fejét a boldogság. Lecsap az éj leple alatt, amikor a legkevésbé várod, és megváltoztat mindent. Belép halkan, mosolyt rajzolva maga köré.
Reggel érzed, a világ máris más színben, ragyog rád. Minden sokkal szebb! Sokkal fényesebben ragyog a Nap. Sokkal kékebb az ég. Sokkal mosolygósabb emberek jönnek feléd, és te is szebbik arcod mutatod feléjük. És minél inkább sokkal-sokkal… minden, minél inkább túlzásnak tűnik a sok hirtelen jött szépség, annál inkább biztos vagy benne, megalapozott az egész. Gondolataid is meglátják végre a szépséget, ami eddig is körülvett, de nem volt alkalmad észrevenni. Most, hogy „lelassult” kissé a világ, érthetőbbé vált számodra minden egyes csodás kis üzenete. Lelassult… már nem rohansz… mert megérkeztél, hova rég szerettél volna. Mire mindig is vágytál. Mire mindig is készültél. Hazataláltál. A béke és nyugalom szigetére.
 
Szerelem ez… mi lassan-lassan felcsendül. Halkan… Lágyan emelkedő hangszínnel… Meg-megérint, mint könnyű nyári szellő, hajadba túr lágyan… pajkosan… Kissé alábbhagy… majd újra megérint, ezúttal mélyebben, erőteljesebben. Tovább időzik. Még nem forr ki, csak simogat, finoman, határozottan.
Majd idővel erőteljesebbé válik, vadul zakatol, nem fogja abbahagyni. Izzik a szenvedély lángoló táncában.

2011. május 1., vasárnap

Szent Pál - A szeretet himnusza


 Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égőáldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes,
a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik,
nem is kevély.
Nem tapintatlan,
nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra,
a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr,
mindent elhisz,
mindent remél,
mindent elvisel.
S a szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes, az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek,
úgy gondolkoztam, mint a gyerek,
úgy ítéltem, mint a gyerek.
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyerek szokásait.
Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három,
de közülük a legnagyobb a szeretet.