"Hagyom hát, kissé
elkalandozni őt, majd lassan visszatérek hozzá. Lelassítom lélegzetét.
Kikapcsolom a világból. S hagyom, hogy lebegésem teljesen magával ragadja őt.
Fizikai testet képzel hangomnak. Ez azért jó, mert a szemembe néz, s ahogy
elkapom tekintetét, azonnal jön velem. A világ, amibe viszem, könnyű. Vidám.
Megnyugvást kínál. Felerősödnek érzékei. S a legtávolabbi dolgok, hangok tökéletesen
közelinek tűnnek. Közel s távol párhuzamosan léteznek egymás mellett. S mivel
nem lehet elkülöníteni őket egymástól, sokkal könnyebbé válnak. Átláthatóbbá.
Ez az a világ, ahol
minden megoldhatóvá, könnyen irányíthatóvá válik. Elmúlik a félelem. Mert
látjuk egymást. A látható dolgoktól valamiért nem rettegünk annyira. Én mindig
is láttam őt, tudomásul vettem fizikai létem. Ő akkor vett észre, amikor a
belső hangjának testet képzelt. Tekintetünk találkozott, és boldogság öntötte
el lényünket.
Büszke vagyok Rá, mert
nem ijedt meg. Harciasan állta megpróbáltatásaim. Végig járta az utakat. S
végül tudomásul vette abban a pillanatban, amikor szembenéztünk egymással…
Megtalálta Önmagát!"
12.12.12
KócosA.
KócosA.
