Amikor gondolsz rá, anélkül, hogy láttad volna… Eszedbe jut, csak úgy. Hetente… Naponta… Esetleg, naponta többször is… Amikor epekedve várod, hogy láthasd. Magadban újra és újra felidézed az első randit, az elcsattant csókokat. Amikor vágyod közelségét… vágyod érintését… ajkai játékosságát… Türelmetlenül számolod a hátralévő órákat, perceket… mert tudod, hamarosan vele lehetsz. Hamarosan ölelheted. Érintheted. S Ő érinthet. Csókolhatod, s csókolhat. Amikor édes fájdalommal tölt el minden nélküle töltött idő. És hogy kitöltsd ezeket, a pillanatokat újra meg újra átéled magadban, milyen érzés Vele lenni… Milyen érzés Őt csókolni… Milyen, amikor érint. Amikor magához ölel. Simogat, s te viszont.
Amikor nincs veled, minden egyes pillanat csigaléptekben halad. Ám, amikor vele vagy, megáll az idő teljesen. Áll a Föld, és nem forog veletek. Minden más megszűnik létezni. Nincs fájdalom, nincsen idő. Nincsenek korlátok, sem falak köztetek. Nincs hazugság, sem más egyéb, ami bánthatna. Csak Ti ketten. És a vágy, ami egymás karjaiba sodor. A vágy, ami egyszer csak fellángol… Nem tudod, honnan jön, nem tudod hová tart. Nem tudod, mit hagy maga után. És hagy-e egyáltalán bármit is. Csak egyetlen pillanat számít, csak az a pillanat, amelyben megszűnt a világ létezni, s csak ti ketten vagytok. Amelyben, hallod lélegzetét, s ő a tied, érzed érintését, s ő érzi te érintésed, melyben tekintetetek, egymás iránt érzett vágyaitok, sugározza… ebben a pillanatban szívetek egyszerre dobban, és itt megáll az idő teljesen… Örökre.
Amikor egyetlen mosolya, boldoggá tesz. Rád mosolyog, és elolvadsz. Visszamosolyogsz, s ellágyul hangja. Nem leplezheti tovább, mennyire örül neked. Mennyire vágyik a csókodra. Mennyire kíván. Akar. Akarod.
Türelmetlenül vársz, minden egyes újabb találkozást. De tudod, a várakozás, erősíti a vágyat. Ezért nem sürgethetsz semmit. Tudod, hogy mindennek meg van a maga ideje. Érzed, hogy eljön a megfelelő idő. A megfelelő pillanat. A soha el nem múló édes pillanat. Amelyben minden vágy egybeforr. Egybeforr, és együtt él tovább. Soha véget nem ér. Hisz nem érhet véget. Mert nincsenek korlátok, nincs idő, és nem állíthatja meg semmi.
Amikor… amikor érzed a vágyad, a vágyát. Valami kielégíthetetlen vágyat, ami egyre csak hatalmába kerít mindkettőtöket. Ami varázslatosan szép, és fájdalmasan szép pillanatokat hoz. Felemel. És lehet, hogy ledob… De aztán újra kárpótol majd a mélyben eltöltött időkért. Hisz csak azért juttat oda, hogy értékelni tudd a varázsát. Hogy értékelni tudd, mennyire nagy kincs birtokába jutottál. Felemel, s akkor minden a tiéd. Mindent elérhetsz. És olyan magasra szállhatsz, amilyen magasra csak vágysz! Aztán ledob… nagyot zuhanhatsz. De közben is vigyáz Rád. Elkap. Elkap, bármekkorát is esel. Hogy értékelhesd, amid van. Mert a tied… Hogy értékelhesd, képes vagy ezekre, az érzésekre. Hogy értékeld az Érzést! A Vágyat! Magát a megfogalmazhatatlan gyönyörűséget, amit megtapasztalhatsz. Amihez közel kerülhetsz. Azért, hogy örökre Veled lehessen. Hogy örökre Vele lehess. Hogy vigyázz rá. Vigyázz az érzésre. Tápláld azt. Hisz nem élhet táplálék nélkül…
Valahányszor megérint, felemelkedsz. Szállsz magasan. És azt kívánod, bárcsak örökké tartana. Vigyázni akarsz rá, hogy újra és újra átélhesd.
Mert, amikor összefutsz vele, csak úgy véletlenül. Összeütköztök az utcán… mert különböző irányba tartotok, de az út megmutatja, hogy egymáshoz igyekeztetek. Csak egy pillanat az egész… Majd minden folytatódik, ahogy addig. De ebben az egyetlen pillanatban, tekintetetek találkozik. Egyszerre vesztek levegőt, és egyszerre dobban szívetek. S valami teljesen más világba repít… kettőtök világába. Talán ebben a pillanatban… Talán épp most… Talán… Valahogy így kezdődik a szerelem…?!!
2010.02.06.
