A lemenő Nap fényében néha felfedezni vélek egy másik világot. Az izzó napsugarak közepette visszatükröződik egy érdekes emlék, miszerint egy homokos tengerparton fekszem. Forró szellő a szárazföld felől, amit egy-egy lágy sós tengeri érintés vált fel. Fölöttem a gyönyörűen kéklő égbolt, rengeteg bárányfelhő, mik egyre csak vonulnak el, messzire… Figyelem a hullámok sejtelmes dallamát. A víz lágyan érinti talpaim, folyamatosan mossa, mint egy zenei partitúra, füleimet. Mindent eláraszt a tenger friss illata. Egyszer-egyszer felcsendül a madarak halk éneke. Az egész jelenet olyan békés. Egyes elemei tökéletes harmóniában vannak egymással. Egy jól megérdemelt, megszakíthatatlan harmóniában, ami soha véget nem ér. Egy jelenet, ami a múltban kezdődött, tart a jelenben, és továbbra is tartani fog, ugyanis a hangulatból ítélve, nincs idők végezete. Csak egy állapot van, mely egyáltalán nem mondható mulandónak. A tökéletes nyugalom, tán a paradicsom lehet ez… Az emlék nagyon szép és izgalmas. Halvány ugyan, de így is az örökkévalóságot sugallja, ám az érzések, melyeket kivált sokkal erősebbek. A kérdések, melyek általa felmerülnek egyre valóságosabbak, és egyre közelebb kerülnek a megfelelő válaszokhoz. Már ha vannak válaszok. De miért ne lennének??! Vannak! Csak nem fontosak. Ezt sugallják, hogy nem a válaszok fontosak, hisz a feltett kérdésekre a válaszok soha nem egzaktak. Az idő előrehaladtával, és az emlék fakulásával, a válaszok is változnak, noha a kérdések ugyanazok maradnak.
Ez egy olyan visszatérő emlék, ami a mai rohanó világban, egyfajta biztonságot ad, vagy bizonyosságot arra, hogy ez a lét csak egy átmeneti állapot. Csak egy állomás, amin bevárjuk a következő eseményt, vagy eszközt, ami tovább visz. Hisz a Földi életünk állomások sorozata, melyen részt kell vennünk, s nem számít, milyen módon megyünk tovább a következő állomásra, a lényeg, hogy meg kell pihennünk minden megállóban. S majd újult erővel tovább mennünk, a következő állomásig, egészen addig, míg elérjük a célt. A cél mindenki számára más. Ahogyan az eszközök, és utak is melyeket felhasználunk a cél érdekében. Fontos, hogy végig menjünk az úton, s megéljük minden pillanatát. Az élmények vadászata, ha így tetszik, talán a legfontosabb apró célunk az életben. Hisz az élményekből merítünk érzéseket, s az érzések azok, mik elvezetnek minket a célig. Egy olyan tökéletes célig, mely - ez a tengerparti látomás. Kell az élmények sokasága, hogy olyan érzések összessége alakulhasson ki, mely abba az önfeledt nyugalmi állapotba vezet, ahonnan már nem kell visszajönni. Ahol végre a jól megérdemelt pihenést lehet élvezni, anélkül, hogy bármi is elrontaná ezt az állapotot. Valahogy úgy képzelem, ott és akkor éri el az ember, ha látja magát a végtelen tengerparton, és elhiszi, hogy az ott az ő teste, s valahol a távolban az ő lelkének egy sokkal erősebb változata, mely most formálódik. De, ha látod már, mert hiszel benne, és elhiszed, amit látsz, akkor tudod, közel már a „látomás”.
