Estére békésebbnek tűnt a temető. Bár… tolongtak az emberek, hozzátartozók jöttek-mentek. Messziről világítottak a gyertyák, színes mécsesek pompáztak. A távolból olyan volt, mint egy sok színben ragyogó gyertyaláng takaró, amit a sírokra borítottak, hogy „vidáman” tündököljenek. „Látod, milyen szép…” – mondtam a lányomnak. „Igen, tényleg szép” – jött a válasz. Majd abban a pillanatban belém hasított megannyi fájdalom. Nem is szép, inkább borzalmas, körös-körül halott emberek, és gyászoló hozzátartozók. Kicsit morbid, hogy ezt szépnek tituláltam. De ma estére egy pillanatra, mégis… a színes mécsesek táncoló lángjai között, valami békés csoda tárult elénk, ami méltán lehet akár szép is. És a lángok közepette felelevenedő emlékek mindenképp melegséget hoznak, vidám múltbéli eseményeket rajzolnak elénk.
Gyújts egy gyertyát… és emlékezz. Emlékezz a szépre, a jóra, mindarra, mi boldoggá tett a múltban, s tesz a jövőben… Ne feledd, hogy kit szerettél, ha már nincs is fizikailag veled, emlékeidben örökké él, s vidámnak szeretett!
