- Ebben az időben a legszebbek a csillagok. Semmi fény nem zavarja ragyogásukat. Néha elképzelem, hogy megszólalnak, érthető nyelven beszélnek hozzám, s megválaszolják, amit nem tudok. Kérdezhetek tőlük, és ők tisztázzák kétségeim, eloszlatják félelmeim. Titkaim a legjobb kezekben vannak Náluk! Beszélni akartál velem. Legyen. De nem lelkizek. A javaslatom, közöljünk tényeket, s kérdezzünk a másiktól. A félreértések elkerülése végett.
- Legyen. Mesélj arról, hogy minden férfi impotens f*sz. Hallgatlak. És mindjárt mond el, azt is, miért sértődsz vérig mindenen?
- Ügyes :) megint én tépem hosszabban a számat. Jó. Egész napod azzal telik, hogy próbálod a másik szexuális vágyát felébreszteni, „olcsó” kis SMS-kel, annak reményében, hogy eljön a pillanat, amikor nem bír magával, és a te ágyadban landol. Mert erre vágysz a legjobban. Elképzeled, hogy ott áll az ajtód előtt, bebocsátásra várva, s te már le is vetkőztetted szemeiddel, mielőtt még átlépné bejáratod küszöbét. Minden hangra felfigyelsz. A telefont lesed, válaszolt-e már… Az utcai beszűrődő zajokat figyeled, megállt-e autója házad előtt. Várod, várod, várod a pillanatot, amikor megtörik a csend, és karjaiba omolhatsz. Mire, kapsz tőle egy száraz SMS-t, ami a föld alá süllyeszti a libidód, s a további izgatástól is elveszi a kedved. Legalábbis erre a napra, vagy talán egy hétre is! Ezek után, nem marad más, csak a kétség undorító magja, ami befészkeli magát a gondolataidba. Eláraszt negatív érzelmekkel. S hogy ne fojtogassanak, utat engedsz nekik. Megírod, s elküldöd. Abban a pillanatban, tudod, marhaság volt. A türelem a legnagyobb erény a világon. De a nehezebb utat választod, mert azt hiszed, ez hoz megkönnyebbülést. S végül hasonló magyarázkodás válik belőle, mint ez. Most én jövök. - Impotens vagy?
- Nem!
- Remek, akkor… nna mindegy, most Te jössz.
- Szeretsz engem?
- Igen. Az életemnél is jobban szeretlek. - Miért hazudsz nekem időnként?
- Nem hazudok. De nem értelek. Időnként nem egyeznek a cselekedeteid a szavaiddal. És ilyenkor engem is másnak látsz. Nem hazudtam neked. Pont, mert neked elmondhatok mindent. Eleinte erről biztosítottál folyton. Most már nem így van. De nem kérdem meg, miért. Ha voltak is kegyes hazugságok, apróságok, azokkal óvni akarlak, csak úgy, mint a te személyes dolgaid, amikről nem beszélünk. - Megcsalsz engem?
- Nem. Akartam, ezerszer, gondolatban. És néhányszor a valóságban. De nem megy. Mindig ott lebegnek a barna szemeid. És ez elrontja az egészet. És nem vágyom elcseszett dugásra. – Miért vagy most itt velem? Miért pont itt vagy, és nem máshol?
- Ez két kérdés :)
- Egy! Csak kissé pontosított. Szóval, miért is?
- Mert, Veled akarok lenni, és nem máshol, nem mással?! Esetleg? Azért vagyok itt, mert jó veled. És mert itt akarok lenni. És pont Veled akarok lenni, akkor is, ha próbálsz eldobni magadtól. Bár nem tudom, miért teszed, ahogy azt sem tudom, miért szeretsz, és főleg, hogy ez a kettősség, hogy fér meg benned. De nem fogom megkérdezni. Nem ez a következő kérdésem. – Mikor randiztál utoljára?
- Pár hete. De nem Te voltál, sajnos :( - És most már jobban értesz?
- Nem. De folyamatban. Csak remélem, hogy valaha érteni foglak. – Miért randiztál azzal a valakivel, ha az nem én voltam?
- Unatkoztam. De a beszélgetés alatt számoltam, hogy mennyire különbözik tőled. Feljegyeztem a hiányosságait. És túl sok volt neki belőle. – És mit gondolsz, mitől fogsz jobban érteni engem, ha konfliktusokat kezdeményezel, vagy simán szabadjára engeded az érzéseid velem kapcsolatban?
- Nem én kezdeményezem a konfliktusokat, ha mégis így jön le, azért elnézést kérek. Nem szándékos! És jobban szeretem, ha nincs konfliktus. Ha szabadjára engedem az érzéseim, lehet, bántani fogsz… a nagy tűzben könnyebben megégethetjük magunkat. – Ha unatkozol, randizol valaki mással?
- Ha valaki randira hív és épp unatkozom, akkor elfogadom a meghívást. De rendszerint nem érzem jól magam, és faképnél hagyom. Hányok a pasiktól. Csak egy megcélozandó lyukat látnak a nőkben, a többség. Vagy nősek. Vagy impotensek. Nincs középút. – Most nem félsz, hogy megégeted magad?
- Ebben a pillanatban, nem. – Sokszor unatkozol?
- Egyre ritkábban. De most már hanyagoljuk ezt. Féltékeny vagy ezt megállapítottuk már. De addig nem hagyok fel a randizással, amíg te is randizol. Randizzunk mostantól egymással, és ezzel meg van oldva egy kérdés. Bevallom én is féltékeny vagyok. Ezt már nem kell megkérdezned, és nem kell tagadnod, mert én is kiraktam eléd a lapjaim. – Te attól félsz, hogy bánthatlak, én meg azt érzem, te bántasz engem. Nem lehet, hogy ezek csak téves feltevések a félreértésekből?
- Lehet. De miért értjük folyton félre egymást?
- Talán mert keveset beszélünk. És, ha mégis, akkor is inkább én beszélek. Dédim mindig azt mondta, óvakodjak attól a fiútól, aki hagyja, hogy én beszéljek többet, miközben ő nagyokat hallgat. Egyben igaza volt. Az egyoldalú beszélgetés mindig félreértésekhez, és meg nem értéshez vezet. Ezt valahogy el kellene kerülnünk a továbbiakban. Lehet, hogy te is jobban értenél engem. De vajon Te vagy az a fiú, akitől dédim óvott anno? Ez csak költői kérdés. Nem tőled várom rá a választ. Sokkal inkább az időtől. – Szerinted, miért értjük félre egymást?
- Mert a férfi és a nő mindig mást akar. Másképp működünk. És mert érzékeny vagy. Az érzékenységeddel nem tudok mit kezdeni. Megijeszt. És menekülök.
- Attól is menekülsz, hogy szeretlek.
- Dehogy. Ha megölelsz az jó. Amikor simogatsz még jobb. Jó lenne, ha csak ölelnél és simogatnál. – Meg sem kérded, hogy szeretlek-e?
- Nem. Ha érzed, úgyis kimondod. Nem fogom kierőszakolni. És nem is arra vágyom, hogy ezt mondogasd.
- Mire vágysz?
- Arra, hogy éreztesd. Volt már, hogy éreztetted. Csak ennyi kell, időnként tudasd, hogy mit érzel irántam. Ölelj. Vigyázz rám. A többi nem számít. Gondolod megoldható?
- Talán. A te részedről megoldható?
- Lehet.
