Részlet a Vörös Selyemszalag c. írásomból:

 ...

Az étterem előtt elköszönünk, kérem, hagyjanak magamra, még egyszer átgondolhassam séta közben az este történteket. Tudom, hogy néhány utcával odébb testünk egymásba botlik, nem akarok szemtanúkat. Mindketten más irányba indulunk el, ezzel is legalizálva titkos légyottunkat. Jobbra fordulok az első utcánál, minél távolabb kívánok kerülni a tömeg, fürkésző szemei elől. Végig megyek a kis utcán, majd megint jobbra tartok, és haladok tovább egyre gyorsabb léptekkel. A távolban kirajzolódik egy árnyék. De micsoda árnyék az… Sietek tovább, egyenesen előre, egy vágy beteljesülésének pillanatába igyekszünk mindketten. Szorosan magához húz. Ebben az ölelésben minden megdermed, az egész világ egy percre mozdulatlanná válik, csak ajkaink mohó tánca ragadja magával teljes lényünket. Hajfürtjeim lágyan omlanak telhetetlen érintései közepette. Egyetlen vad csókjától mindenem megremeg.

...

Szerelem születik

Amikor gondolsz rá, anélkül, hogy láttad volna… Eszedbe jut, csak úgy. Hetente… Naponta… Esetleg, naponta többször is… Amikor epekedve várod, hogy láthasd. Magadban újra és újra felidézed az első randit, az elcsattant csókokat. Amikor vágyod közelségét… vágyod érintését… ajkai játékosságát… Türelmetlenül számolod a hátralévő órákat, perceket… mert tudod, hamarosan vele lehetsz. Hamarosan ölelheted. Érintheted. S Ő érinthet. Csókolhatod, s csókolhat. Amikor édes fájdalommal tölt el minden nélküle töltött idő. És hogy kitöltsd ezeket, a pillanatokat újra meg újra átéled magadban, milyen érzés Vele lenni… Milyen érzés Őt csókolni… Milyen, amikor érint. Amikor magához ölel. Simogat, s te viszont.

Amikor nincs veled, minden egyes pillanat csigaléptekben halad. Ám, amikor vele vagy, megáll az idő teljesen. Áll a Föld, és nem forog veletek. Minden más megszűnik létezni. Nincs fájdalom, nincsen idő. Nincsenek korlátok, sem falak köztetek. Nincs hazugság, sem más egyéb, ami bánthatna. Csak Ti ketten. És a vágy, ami egymás karjaiba sodor. A vágy, ami egyszer csak fellángol… Nem tudod, honnan jön, nem tudod hová tart. Nem tudod, mit hagy maga után. És hagy-e egyáltalán bármit is. Csak egyetlen pillanat számít, csak az a pillanat, amelyben megszűnt a világ létezni, s csak ti ketten vagytok. Amelyben, hallod lélegzetét, s ő a tied, érzed érintését, s ő érzi te érintésed, melyben tekintetetek, egymás iránt érzett vágyaitok, sugározza… ebben a pillanatban szívetek egyszerre dobban, és itt megáll az idő teljesen… Örökre.

Amikor egyetlen mosolya, boldoggá tesz. Rád mosolyog, és elolvadsz. Visszamosolyogsz, s ellágyul hangja. Nem leplezheti tovább, mennyire örül neked. Mennyire vágyik a csókodra. Mennyire kíván. Akar.  Akarod.

Türelmetlenül vársz, minden egyes újabb találkozást. De tudod, a várakozás, erősíti a vágyat. Ezért nem sürgethetsz semmit. Tudod, hogy mindennek meg van a maga ideje. Érzed, hogy eljön a megfelelő idő. A megfelelő pillanat. A soha el nem múló édes pillanat. Amelyben minden vágy egybeforr. Egybeforr, és együtt él tovább. Soha véget nem ér. Hisz nem érhet véget. Mert nincsenek korlátok, nincs idő, és nem állíthatja meg semmi.

Amikor… amikor érzed a vágyad, a vágyát. Valami kielégíthetetlen vágyat, ami egyre csak hatalmába kerít mindkettőtöket. Ami varázslatosan szép, és fájdalmasan szép pillanatokat hoz. Felemel. És lehet, hogy ledob… De aztán újra kárpótol majd a mélyben eltöltött időkért. Hisz csak azért juttat oda, hogy értékelni tudd a varázsát. Hogy értékelni tudd, mennyire nagy kincs birtokába jutottál. Felemel, s akkor minden a tiéd. Mindent elérhetsz. És olyan magasra szállhatsz, amilyen magasra csak vágysz! Aztán ledob… nagyot zuhanhatsz. De közben is vigyáz Rád. Elkap. Elkap, bármekkorát is esel. Hogy értékelhesd, amid van. Mert a tied… Hogy értékelhesd, képes vagy ezekre, az érzésekre. Hogy értékeld az Érzést! A Vágyat! Magát a megfogalmazhatatlan gyönyörűséget, amit megtapasztalhatsz. Amihez közel kerülhetsz. Azért, hogy örökre Veled lehessen. Hogy örökre Vele lehess. Hogy vigyázz rá. Vigyázz az érzésre. Tápláld azt. Hisz nem élhet táplálék nélkül…

Valahányszor megérint, felemelkedsz. Szállsz magasan. És azt kívánod, bárcsak örökké tartana. Vigyázni akarsz rá, hogy újra és újra átélhesd.

Mert, amikor összefutsz vele, csak úgy véletlenül. Összeütköztök az utcán… mert különböző irányba tartotok, de az út megmutatja, hogy egymáshoz igyekeztetek. Csak egy pillanat az egész… Majd minden folytatódik, ahogy addig. De ebben az egyetlen pillanatban, tekintetetek találkozik. Egyszerre vesztek levegőt, és egyszerre dobban szívetek. S valami teljesen más világba repít… kettőtök világába. Talán ebben a pillanatban… Talán épp most… Talán… Valahogy így kezdődik a szerelem…?!!

2010.02.06.

A táplálkozás, mint az egészséges életmód része!

 Végy egy meghatározhatatlan korú nőt. Nem tűnik idősnek, de a súlya miatt letagadhatna a fiatalságából, legalább 5 évet:( Továbbá, végy egy húsos péksütit, amolyan fornetti-féle, rácsos tetejű, húsos péksüti, amibe ha beleharapsz, ezerfelé roppan szét a morzsa. Finom ő, a maga módján; pillanatnyilag akár tápláló is lehet(ne), kétség kívül jól néz ki. De energiát nem ad, viszont egész jól lefárasztja a szervezetet a következő étkezésig. Na, most mindezt spékeld meg fél liter barna színű buborékos löttyel. Ez itt nem a reklám helye, ezért a nevét most nem írnám le, de gondolom, mindenki tudja, miről van szó. A leghatásosabb, ha mindezt harapásonként élvezed, vagyis minden falat péksütihez egy korty barna itókát veszel a szádba, s közben újságot olvasol! Az újság azért is jó, mert miközben olvasol, észrevétlenül fogy a harapnivaló, így akár kettő is lecsúszik egy étkezés alatt. Persze a barna itókából is spájzolj be, legalább kettőt. 1 liter folyadék a napi ajánlott mennyiségből lenyomva! Egyébként is a barna buborékos nedű „felturbóz”, s a „feleslegessé” vált kalciumot is könnyen kivonja a szervezetedből. Marad a pék sütiből előállított zsír, s az elgyengült csontok, s ennek érdekében még mozognod sem kellett. Csak induláskor bevágni a péksütit, hozzá a barna italt, mindezek alatt kiolvasni az újságot, s közben 3 órát utazni az IC-n!

2010.01.21. 23-as kocsi, 46 hely

Köszönet a Ghymes-nek!

Június 18ka van. Épp egy hónappal vagyunk a szülinapom előtt. Ma este megfogadtam, mostantól egy hónapon át, minden nap csinálok valami olyat, amit azelőtt még soha. Ma, például Ghymes koncerten voltam. A Ghymes Beregszászon zenélt, a zenekar felállása óta először, és egyben először jártak Kárpátalján. Az este varázslatos volt. A zenéjük… a zene egyszerűen csodás. Azon tűnődtem a koncert alatt, az ember egy életében vajon hányszor lehet szerelmes? És egy este alatt hányszor eshet szerelembe?

Amikor elkezdtek a fiúk zenélni, a barátnőmmel azonnal kiszúrtuk a szaxofonos srácot. A rövid hajút. Később kiderült ketten is szaxofonoznak. Ahogy szóltak a szaxofonok – szavakkal le sem lehet írni. Hallani kell! Mondanom sem kell, erre az estére beleszerettem a srácba, és a hangszerébe is! Majd valahonnan előkerült egy elektromos hegedű, és ahogy „siratta” a zenész, az valami félelmetes volt. Behunytam a szemem, hogy mélyen legbelül kerüljek, és belülről érezhessem a zenét. Egy olyan világba vezetett, ahol még nem jártam. Egy elhagyatott szigetet találtam, telis-tele kincsekkel, mik létezéséről eddig nem volt tudomásom. De a zenének hála, most már tudom a hozzájuk vezető utat. Visszamegyek tuti! Természetesen a hegedű hangjába is beleszerettem talán nem csak erre az egy estére… És mikor egyik dal közben a dobos hirtelen szólóba kezdett, és minden zenész félrevonult, hogy csak a dobpergésre figyeljen a közönség, abban a pillanatban beleszerettem a dobszólamba, s vele együtt a dobosba is:) Aki ilyen hihetetlen átéléssel szólaltat meg egy olyan hangszert, melynek hangja megremegteti minden testrészed, és minden porcikád legmélyébe hatol – az olyan varázslatos valami, amit érezni, érezni és ezerszer is érezni kell! S míg zenélt tovább a zenekar, rájöttem, hogy tulajdonképpen beleszerettem az egész zenei világukba, az összes hangszerbe, ami csak megszólalt, és minden hangba, amit hallottam, mert olyan világba kerültem általuk, amit rég vágytam, csak nem ismertem az odavezető utat. Ezt most megtaláltam. Köszönet érte a Ghymes zenekarnak!

Egy lány Kárpátaljáról,

2011. június 18

Torna...

Kis esti olvasmány

Már épp lefeküdni készültem, amikor is az a nagyszerű ötletem támadt, hogy az ágyban „bambulok” egy kicsit, egy magazinnal a kezemben. Konkrétan egy női magazint kerítettem elő a könyves polcomról, és hihetetlen módon egy sex témával foglalkozó cikket olvastam… Természetesen, hisz mivel is foglalatoskodhat az ember lánya egymagában, az ágyban… Ma már úgyis megkaptam egyik kolléganőmtől, hogy már megint a sex a témám… - mert, hogy mindenki arról beszél a legtöbbet, ami hiányzik neki. Nna hát… ki tudja:) Bár ez a mondás épp olyan hűlyeség szerintem, mint hogy amelyik kutya ugat, az nem harap… visszatérve a cikkre…

Sokszor van olyan érzésem, egy-egy ilyen cikket olvasva, hogy talán lehet némi igaz abban, amit írnak. De legtöbbször elcsodálkozom rajta, hogy lehet ennyi marhaságot összehordani, és mi van, ha olyan „butácska” nő olvassa, aki még el is hiszi és ki is próbálja egyes jeleneteit a cikknek. Mert, nyilván van elég olyan nő, aki készpénznek veszi, amit a lapok írnak, mert hát „ott aztán nem hazudnak”. Nem egy francot:) vagyis, nem direkt módon hazudnak, csak egyszerűen valótlan dolgot állítanak, ami félrevezetheti az arra alkalmas személyeket… Persze, nem biztos, hogy ez szándékos. De kit érdekel…

Nna szóval azt írják a cikkben, többek között:), hogy fontos a férfiaknál is a torna. Mégpedig a nemi szerv célirányos tornáztatása. Mint a nőknél, ilyen összezár, kiereszt gyakorlatok… Most részletezhetném ezeket, azok számára, akik nem értik mit akarok mondani, de nem részletezem csak azért sem, inkább a fantáziájukra bízom:) akik értik miről beszélek, azoknak úgysem kell magyarázkodni. Azok a nők, akik szültek már, tudják mit jelent a gát torna… sőt akik jógáznak is tudják, miről beszélek. És elég, ha csak megemlítem, hogy aki olvas olyasmiket, mivel lehet fokozni a sexuális élvezetet, azok hallottak már a „tornagyakorlatokról”:) A cikkben arról írnak, milyen fontos ez a „művelet” férfiaknál is. Mégpedig a prosztata betegség megelőzésében… A férfi nemi szerv tornája alcím alatt a következő „nagyszerű” gyakorlatról olvashattam: ha másképp nem megy, akkor azzal próbáljuk rávenni a férfit a „gyakorlatra”, hogy a nemi szervére kötünk egy masnit, és megkérjük  őt, hogy integessen a farkával. Miközben mi nők ugráljunk mellette, tapsoljunk és kacagjunk a boldogságtól! Állítólag ettől a férfi nagyon beindul, és hogy minket még boldogabbá tegyen, minden erejével lóbálni fogja a… a masnit:) ezáltal erősödik a szexuális-egészsége óráról órára! Hihetetlen, de ezt a baromságot tiszta szívvel ajánlja a cikk írója. Sajnos nem nevezte meg magát. Pedig, igen csak érdekelne, hogy „ekkora ötlet” egy nő, vagy egy férfi fejéből pattan ki… Nna sebaj:)

Mindenesetre esti olvasmánynak épphogy elment… és a nevetőizmaimat igen csak megtornáztatta az írás, ugyanis elképzeltem, ahogy előttem fityeg egy masni, egy farkon, és én önfeledt módon ugrándozom, és tapsikolok mellette… Azt hiszem, az lenne az igazi mestermunka, ha egy ilyenre rá tudnék venni egy hapsit… Ezek után, bármit el tudnék érni:)

Sírnék...

-         Sírsz?

-         Á dehogy.

-         De igen… Te sírsz.

-         …

-         Miért?

-         Nincsenek miértek, nincsenek válaszok. Talán sírok, igazán nem is tudom.

-         Mi a baj?

-         Nincs is baj. Ez a valóság.

-         Akarsz róla beszélni?

-         Akarnék… de nem tudom, mivel kezdjem. Mit mondjak… mit kérdezzek… Szeretnék hallgatni. Csak hallgatni a csendet, együtt. Nem szólni, nem sírni, csak érinteni, ölelni, csókolni… És így kéz a kézben, test a testhez simulva elaludni. És mikor felébredek, akkor mindent mi volt magunk mögött hagyni. Lehetséges ez?

-         Megint, látom kiszökött egy könny a szemedből… úgy szeretnék segíteni!

-         Nem tudsz! Senki sem segíthet… Egyedül kell túljutnom ezen. Csak a ma éjszakát kell valahogy átélnem… és az összes soron következőt, egészen addig míg… míg a reménytelenség szürke karma, ki nem tépi őt szívemből!

-         És ez a megoldás? Azt hiszed, ettől jobb lesz? Mégis csak baj van… és nem mondasz semmit! Azt mondtad nekem mindent elmondasz… Még sem avatsz be. Tudod, hogy rám számíthatsz… mégis egyedül akarsz megküzdeni a démonaiddal. Miért nem bízol bennem?

-         Bízom! Csak nem akarlak terhelni. Meg… nem bírok beszélni sem. Mondom, hogy csendre vágyom, meleg puha takaróra, teste melegségére, ujjai érintésére… Csókjára. Ölelésére. Ezt szeretném, értesz?

-         Persze, hogy értem. Elmondtad már neki?

-         Nem.

-         Miért?

-         Nem tudom… talán mondtam, de nem figyelt eléggé. De… lehet nem is mondtam el világosan.

-         Miért nem?

-         Mert, ő sem őszinte, úgy érzem. És, mert nem is érdekli őt, igazán. De legalábbis nekem úgy tűnt, nem érdekli.

-         Honnan veszed, hogy nem őszinte? Talán történt már olyasmi, amitől megrengett benne bizalmad?

-         Talán… de nem ez a lényeg. Az már a múlt. De most jelen van, most más ez az egész. Csak nem értem. Nem a bizalmam rengett meg. Csak hiányzik. Csak érinteném… hallgatnám… érezném… ha hagyná, hogy így legyen.

-         Nem hagyja?

-         Nem. Kifogásokat keres. Látszólag ésszerűek. De minél inkább magamba merülök, annál inkább átlátszó kifogásoknak tűnnek. Az élet tele van kifogásokkal, ilyen meg olyan apró érvekkel, amik értelmetlen gondolatfoszlányokat ébresztenek, melyek ostobábbnál ostobább gondolatmeneteket gyártanak, megölve ezzel minden szépnek látszó emléket, minden jónak tartott érzést. Kegyetlen dolog ez. Kegyetlen a gondolatok világa. Sokkal szebb az érzelem tere. De nem érti meg. Nem hallgat rám. Nem hagyja, hogy érveljek. Sőt… meg sem hallgat. Most… csak sírnék tovább, ha hagynál. Hagyd, hadd szenvedjek. Majd kitisztul belsőm, és reggel új nap virrad. Talán kitisztul az elmém, s frissen ébred.

-         Az elméd tiszta! A szíved… nos, ott vannak, mondjuk úgy, némi tisztításra szorul. Szabadulj meg a kétségektől, tanulj meg bízni önmagadban. Ne benne… Önmagadban!

-         Gondolod, ez segít?

-         Gondolom, igen. Segít, ha így kell lennie! Te is tudod. Tudod, hogy úgy lesz, ahogy mélyen legbelül akarod… várj, és bízz. Ne engedd el magad! Nem adhatod fel, csak, mert önző kétségek gyötörnek. A kétségek elmúlnak, de te maradsz… A kétségek benne is elmúlnak! De, Te maradsz, aki voltál… aki, számára vagy! Ezért szedd össze magad, hogy az lehess, aki lenni akarsz! Semmi nem teljesen az, aminek látszik, de az érzés örök, és valódi, tudod jól! Ezen semmi nem változtathat. Csak akkor változik, ha változtatni akarsz rajta.

-         Talán… változtatnék. Lehet, jobb lenne. Csak nehéz… nem megy. Rabul ejtett ez az érzés, és nem enged el.

-         Fogságban érzed magad? Úgy érzed a rabja vagy? Az érzés rabja, vagy az Ő rabja?

-         Hogy lehetnék az Ő rabja, hisz az érzéseket önszántamból érzem… Ne mondj ilyet, nem vagyok a rabja. Szabad vagyok. És Ő is szabad. És szabadnak szeretem. Nem vagyok fogságban. Hisz szabadon szárnyalhatok. Szabadon szerethetem… Az érzés rabja lennék?

-         Kérdezed? Neked kell tudnod.

-         Ha szeretsz, ebben az érzésben vagy teljes. És várod, hogy viszonzásra leljen a lelked. Adsz és kapsz, ez így működik. Persze, nem azért adsz, hogy viszontkapj. De akkor tudsz még többet adni, ha vannak visszajelzések. Nem azért szeretsz, hogy viszont szeressen, ez már rég nem lenne jó. De a szereteted, az ő általa kapott szeretetből táplálkozik, részben. Részben, te önmagad táplálod. Ez függősség szerinted? Ez azt jelenti az érzésem tart engem fogságban? Nem hinném. Sokkal inkább a szeretni és szeretve lenni. Ez tiszta… nem működhet fogságban.

-         És egyébként működik?

-         Jó kérdés… azt hittem igen.

-         És már nem hiszed?

-         Nem tudom…

-         Megint a kétségek.

-         Á dehogy… csak hiányzik…

-         Értem. Akkor mond el neki, tudnia kell!

-         Ezt teszem…

2010.június

Kócos A.

Balatoni álom

Volt egy álmom… a Balatonon sétáltam. Azt hiszem egyedül. Legalábbis senkit nem láttam magam mellett. Csak én és a víz, a véget nem érő hullámok. Hallgattam a csobbanásokat, a békákat… és néztem a hattyúkat. Messze kint a vízen „elmélkedtek”, elmerengtek a csend mi voltán… szépségén… Egyszer csak az egyik jött felém, csak közeledett turbó sebességgel és meghökkentő könnyedséggel. Mintha semmilyen erőfeszítésébe nem kerülne, átszelni a Balatont, csak hogy közelebb kerüljön a parthoz, vagy esetleg hozzám?! Jött felém, a maga nemes egyszerűségével, kecses gyönyörűségével. Néztem őt… Le sem vettem róla szemem, oly gyönyörű, nem vonhatja el semmi figyelmem róla. Mert magabiztossága, bátorsága, könnyen levesz a lábamról. Elkápráztat, mintha soha előbb nem láttam volna gyönyörűséget életemben. Minél inkább közeledett annál jobban figyeltem, és annál inkább olyan érzés kapott el, hogy felém közeledik, nekem sugall valamit. Csak még nem értettem mit. Figyeltem a vizet, ahogy engedelmeskedik a rajta „járó”-nak. A hattyú teljesen magáévá tette a nagyhatalmú vizet. Nem ellenkezne vele soha tán! Egyetlen csodaszép hattyú, engedelmességet parancsol a közvetlen környezetének, úgy hogy egyszerűen csak van… csak létezik… ÉL!

Egész közel került hozzám, ott voltunk szemtől szemben egymással… Én és Ő, a csodás hattyú, és a végtelen hullámokkal teli nagy „tenger”. Szépségét, talán csak szelídsége múlta felül. Mindkettő áradt teljes lényéből. Szemei ragyogtak. Hirtelen széttárta szárnyait. Kitárta teljes valóját nekem. Hatalmas volt. Ahogy kicsit a víz fölé emelkedett, miközben lágyan csapkodott hófehér szárnyaival, s végig rám szegezte lágy tekintetét. Majd hirtelen vissza „feküdt” a vízre, összezárta szárnyait, megfordult és „elhajtott”, kettészelve a vizet, mely teljesen magával ragadta gondolataim. Mindenáron mondani akart nekem valamit, és meg is tette… Egy gondolat maradt utána, míg figyeltem, ahogy távolodik: „Az élet megy tovább, és hív, hogy tartsak vele…”

Erre ébredtem reggel…

Szedd a TAVASZ virágait...

 Ez a legképtelenebb, legsokszínűbb, és legbolondosabb időjárás, az összes évszak időjárásához képest.

Amikor, reggelente friss, „zöld természetű” levegő járja át az egész világot, madárkák hadának csicsergésével vegyítve. Vidámságot hirdetnek. Valami önfeledt, búja vidámságot, mire ember soha nem lesz képes. Mert a tavaszi nyugalmi állapotot is, ami a természet újraéledéséből áramlik, mi emberek tavaszi fáradtságnak nevezzük. Mekkora ostobaság!

Reggel friss, újjászületett oxigén ad újabb erőt. A madarak éneke, behatol a legletargikusabb állapotba is, hogy fényre derítsen, hogy visszahozzon az életbe! Ébredj!

A természet csodás képet rajzol elénk. A kopár hegyoldal, most zöldellő lomboktól pompázik. Egyre sűrűbb levélzetű fák tündökölnek, melyeken vidám mókusok fogócskáznak. Az utcák lassan megtelnek a természet csodáival, eltakarva minden a hó olvadása után fennmaradt takarni valót. Nem csak egyszerűen süt a Nap… Ragyogásával mindent bearanyoz. Felmelegít.

Illatos, színes virágocskák borítják a földet. Virágoznak a fák. És nyílnak a szebbnél szebb virágszálak. Katicabogárkák húzódnak meg egy-egy zöld kis levelecske árnyékában. Színes pillangók repkednek szédülten, növényről növényre. Méhecskék döngicsélve gyűjtögetik illatos virágocskák nektárjait.

Az egész világ újjászületik, és felkészül a nyári forróság befogadására.

Nincs még egy olyan évszak, mely ennyiféle zöld árnyalatot képes produkálni. Ahányféle növény, annyiféle zöld árnyalat. Mind-mind a maga módján varázslatosan utánozhatatlan.

Madárcsicsergés. Illatozó virágok. Harapni való, friss levegő. Sokszínűség. Vidám környezet. Gólyák:) Esténkénti békakuruttyolás. És az utánozhatatlan zöld árnyalatok. Ez mind-mind a TAVASZ jellemzői!

A szerelem dallama

Lassú, monoton, mindennapokba, egyszer csak belép valami fényesség, valami vidámság… Felüti fejét a boldogság. Lecsap az éj leple alatt, amikor a legkevésbé várod, és megváltoztat mindent. Belép halkan, mosolyt rajzolva maga köré.

Reggel érzed, a világ máris más színben, ragyog rád. Minden sokkal szebb! Sokkal fényesebben ragyog a Nap. Sokkal kékebb az ég. Sokkal mosolygósabb emberek jönnek feléd, és te is szebbik arcod mutatod feléjük. És minél inkább sokkal-sokkal… minden, minél inkább túlzásnak tűnik a sok hirtelen jött szépség, annál inkább biztos vagy benne, megalapozott az egész. Gondolataid is meglátják végre a szépséget, ami eddig is körülvett, de nem volt alkalmad észrevenni. Most, hogy „lelassult” kissé a világ, érthetőbbé vált számodra minden egyes csodás kis üzenete. Lelassult… már nem rohansz… mert megérkeztél, hova rég szerettél volna. Mire mindig is vágytál. Mire mindig is készültél. Hazataláltál. A béke és nyugalom szigetére.

 

Szerelem ez… mi lassan-lassan felcsendül. Halkan… Lágyan emelkedő hangszínnel… Meg-megérint, mint könnyű nyári szellő, hajadba túr lágyan… pajkosan… Kissé alábbhagy… majd újra megérint, ezúttal mélyebben, erőteljesebben. Tovább időzik. Még nem forr ki, csak simogat, finoman, határozottan.

Majd idővel erőteljesebbé válik, vadul zakatol, nem fogja abbahagyni. Izzik a szenvedély lángoló táncában.

Szent Pál - A szeretet himnusza

 Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égőáldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes,
a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik,
nem is kevély.
Nem tapintatlan,
nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra,
a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr,
mindent elhisz,
mindent remél,
mindent elvisel.
S a szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes, az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek,
úgy gondolkoztam, mint a gyerek,
úgy ítéltem, mint a gyerek.
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyerek szokásait.
Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három,
de közülük a legnagyobb a szeretet.

Itt és most... (A zenéért és a többiért:) külön köszönet Krisztinek!)

Miért? Miért szeretsz? Miért szeretsz ennyire? – kérdi folyton folyvást. Mindig más okból kérdi. Néha a kételkedés beszél belőle… Néha oly boldog pillanataiban, amikor nem győz hálát adni azért, hogy vagyok neki, egyszerűen nem meri elhinni. Ezért kérdi, miért??? Nincs erre válasz. Nem érti meg. És én nem értem, miért… Miért nem érti meg? Miért nem fogadja el, hogy szeretem és kész.

Nem is tudtam, hogy szeretem… egészen addig, amíg egyszer meg nem kérdezte. Akkor döbbentem rá, hogy talán… hogy lehetséges… hogy esetleg, beleszerettem. Azt kérdezte, miért? Megijedtem. Még nem is tudtam róla, máris éreztettem. Valójában még észre sem vettem, hogy Ő az. De Ő már érezte. Félelmetes volt. És szinte fájt. Meztelenné váltam. Több ez, mint ruhátlanul állni előtte. Védtelenné tesz. Abban a pillanatban sebezhetőbbé váltam, ahogy megérezte, amit én még nem tudtam. Aztán egyszer csak ráébredtem, szépen lassan, mégis mintha villám járta volna át lényem. Hisz éreztem, abban a pillanatban, ahogy megláttam. Érezte-e Ő is?! Talán. Talán igen. De neki több idő kellett, hogy éreztesse. Vagy, talán még sem, hisz egész éjjel ölelt attól a pillanattól, hogy újra láthatott. Így tesz-e az, aki Őt tartja karjaiban? Azt hittem igen.

Ám a szerelem minél inkább levetkőztet, minél inkább sebezhetőbbé tesz, annál bizonyosabban meg is sebez. Örökre. Vagy még sem. Hisz a szerelem nem fáj, nem okoz fájdalmat. A szeretet éltet. A szeretet a legnagyobb erő a világon, állítólag. Én is ezt állítom. Én is ezt hittem. Főleg, amikor a szavait olvasom: Jobban a tied vagyok, mint bárki másé valaha is voltam az életben. Mondja, s ezekkel a hazug szavakkal szépen más nő karjaiban landol. Miért… Vajon miért teszi ezt velem?

A mini szoknya „élettani” hatásai, avagy hogyan befolyásolja a nyálcsorgató hímnemű egyedek viselkedését, a miniben, magas sarkúban elhaladó Nő látványa!

1. Látható első reakciók: Egészen szándékosan reám tévedt hím-tekintet. Tekintet, mely azonnal magával hozza a leesett áll, kitágult pupillák, és száj sarkában megcsillanó nyál-cseppek csillogásának „varázslatos” egyvelegét. Úgyis mondhatnám, majdnem hogy az a jelenet, amikor otthon a kiskutyád örül neked, miután 10 napos nyaralásodból végre „hazaver” a tenger, és Te belépsz a kapun, és az udvaron a következő jelenetben találod magad: kedvenc ebed csaholva szalad feléd, fülét-farkát eleresztve, Rád veti magát, simogató nyelvecskéjével összepuszil:) A különbség a két jelenet között: hogy kedvenc ebednek Te is örülsz:) És… a másiknak… Nos némiképp imponál egódnak… természetesen… ám! Amikor már 10-szer is ez a látvány köszönt utadon, kicsit elcsépeltnek tartod! Nna persze, legyünk csak nagyképűek, egy napsütéses, madárcsicsergős reggelen igazán jóleső jelenet ez… Ennyi:)
2. Észlelhető másodreakció: Miután első totál kiütősre sikeredett benyomásán túljut a hím-egyed, és visszakerül valami csoda folytán:), a vér a fejébe, és becsukódik a szája, összeszedve minden bátorságát, felajánlja, hogy autójával elvisz igyekezeted végső célállomásába… „Füle-farka” megfelelő alappozícióban, most már a mosolya, mivel próbálja belopni magát jóindulatodba. Szívélyesen meginvitál, fogadd el önzetlen szolgálatait. „Egy szemvillanás alatt végigfut a fejedben, eme csodás gesztus eredménye, nagyon gyorsan eljutsz az napi úti célod végső állomásába, miközben Ő, az önzetlen felajánló, mohó módon végig bámul… kisajátítva magának, és ezzel megfosztva az összes többi utadba kerülő hím-egyedet varázslatos látványodtól.” Természetesen visszautasítod eme nagylelkű ajánlatot, és „trappolsz” tovább… „elviselve” az összes további tekintetet, a többi hím-egyed legnagyobb örömére.

3. A Zebrán áthaladási reakció: Egyébként, teljesen más szokványos napokon, amikor nem épp csini-miniben hódítasz, a zebrán áthaladni szinte lehetetlenség, mert bármennyire is tépnél már át felé, egyetlen autós sem hajlandó megállni. Sietnek, nna… Érdekes módon, ahogy előkerül csini kis ruhácskád, azonnal lelassul a forgalom, és immár örömmel megvárják, hogy átsétikálj a Zebrán. Élvezik a lassított hangvételű kilátást, ami a szélvédőn át tárul eléjük. És lám… Te nyugodtan átsétálsz, mit sem sejtve az autóban lezajlódó vágyakról. De hát nem is ez a fontos. Csak hogy épségben átérj az utca túloldalára.

4. 4-ik színhely a munkahelyed: Amiről, vagy jót, vagy semmit ne mondj. Ki tudja… talán olvassák kollégáid, és esetleg magukra ismernek. És akkor… Nna akkor… hiába mész legközelebb miniben:) Persze a pozitív hatás itt is fellelhető…

2010.05.05.

Árvay Viktoriya

Csak ezt az egy éjszakát...

Ma A… nap van, így hát összeültünk hárman, mint a régi szép időkben, a három barátnő, hogy egy üveg bor társaságában megünnepeljük az A… névnapját, az E… nem rég múlt szülinapját, és az én boldogtalanságom. Persze minden út Rómába vezet, vagyis.. az átkozott férfiak, azok, akik minden boldogtalanságunkat okozzák… Ki így, ki úgy… közvetett vagy közvetlen módon, nem számít, egyetlen dolog lényeges csupán, hogy szeretünk, de sosem vagyunk igazán szeretve. Mert… miért is?! E… szerint, ő a legbölcsebb köztünk, szóval szerinte, nincsenek akadályok, ha egyszer eljön az igazi, őt nem tudja majd visszatartani tőlünk semmi… És igaza van. Csak oly nehéz elfogadni egy bizonyos pillanatban, amikor még nem tudsz elszakadni tőle, oly nehéz elfogadni, hogy nem Ő volt az igazi. Kerestük a választ, mi történhet azzal a fickóval, aki két napja nem jelentkezik, holott úgy búcsúztak el A… -val, hogy persze alig várják a viszont látást… Vagy, hogy az a férfi, aki éjjel nappal kapcsolatban van a lánnyal, akit állítólag, csak azért hív fel többször, hogy elmondja – szereti… szóval ez a férfi, egy szép napon magyarázat nélkül, hová tűnik el… Rohadt egy dolog a szerelem, ha arra a sok viszonzatlan ostoba kétségbeesésre gondolok, ami férfiak és nők kapcsolatait övezi! És rohadtul nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, amikor a barátnőd megnyugtatására próbálsz összehozni néhány ostoba mondatot. És még nehezebb, a saját megnyugtatásodra találni pár igazán értelmes gondolatot, ami talán, átsegít az éjszakán… Mert, mindenki ismeri azt az érzést, amikor „óhhhhhh csak ezt az egy éjszakát éljem túl, a többi már megy magától”… aztán majdnem minden este, amíg nem történik valami csoda, ezzel alszol el, hogy csak ezt az éjszakát éljem túl…….. Kicsinyes dolog ez. És erre a barátnőm ébresztett rá. Egyik pasit a másikkal próbáljuk elfeledni.. Tisztelet a kivételnek:( én nem tartozom közéjük. Inkább keresek valaki elfoglaltságot, akivel el lehet tölteni az időt, azokat az éjszakákat, amiket csak egyszer akarok túlélni, mert utána minden megy magától… De nem ez az igazi. Az IGAZI, mikor eljön, akkor szárnyalsz, és minden passzol, nem számít sem idő, sem tér. Nincsenek olcsó kifogások. Nincsenek Katák, akik becsöngetnek, kérnek még egy colát, majd szépen az ágyában ébrednek! Nincsenek hátráltató erők, sem késleltető körülmények! Az IGAZI, ha eljön, akkor csak Ti vagytok, csak TI KETTEN, és nem tud bezavarni semmi. Nem jönnek kétségbeejtő gondolatok, nem törnek elő hazugsággal teli mondatok, sőt magyarázatok sem léteznek. Nem kellenek magyarázatok, hisz nem léteznek magyarázható dolgok. Egyszerű, és ily egyszerűen jól működő csodás pillanatok vannak, melyek mindkettőtöket ugyanúgy éltetnek, ugyanabban a térben, s időben! Ez a szerelem?!!!!! Ez!  Hinnem kell ebben! Hinnünk kell, hogy, amikor az IGAZI eljön, is nyitott legyen a saját világunk kapuja.

Mese a boldogságról

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, mit is tehetne, Végül úgy döntött, hogy – bár hiába szereti a csacsit, és nem bírna létezni nélküle – az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni a szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott, és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán mindenki csodálatára megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet, és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált! Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre, ha nem temeted el magadban. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb, és boldog leszel:)

Egyik kedvenc versem

Hafíz:

Ahonnan boldogságodat lesem,

Szemedre esküszöm most kedvesem.

Piros ajkadra, mely ajkamhoz ért

És csókot ad, de csókot vár azért.

Hajadra, mely azért adott okot

Panaszra, mert a naptól színt lopott.

Orcádra, melyen hullámos hajad

Árnyékában piros hajnal hasad.

És illatodra is, mert ez fakaszt

Az én szerelmes szívemben tavaszt.

A porra is, mely papucsod alatt

Sóhajt, amerre lábad elhalad.

Pillantásodra! – ezt már úgy veszem,

Ettől megy el még megmaradt eszem.

Tanúm legyen a föld, az ég, a tenger,

A sok madár, a hal és minden ember:

Neked adom szívemet, senki másnak

Életemet még mellé ráadásnak!

"Emlék-látomás" a lemenő Nap fényében... avagy élet a testen kívül

A lemenő Nap fényében néha felfedezni vélek egy másik világot. Az izzó napsugarak közepette visszatükröződik egy érdekes emlék, miszerint egy homokos tengerparton fekszem. Forró szellő a szárazföld felől, amit egy-egy lágy sós tengeri érintés vált fel. Fölöttem a gyönyörűen kéklő égbolt, rengeteg bárányfelhő, mik egyre csak vonulnak el, messzire… Figyelem a hullámok sejtelmes dallamát. A víz lágyan érinti talpaim, folyamatosan mossa, mint egy zenei partitúra, füleimet. Mindent eláraszt a tenger friss illata. Egyszer-egyszer felcsendül a madarak halk éneke. Az egész jelenet olyan békés. Egyes elemei tökéletes harmóniában vannak egymással. Egy jól megérdemelt, megszakíthatatlan harmóniában, ami soha véget nem ér. Egy jelenet, ami a múltban kezdődött, tart a jelenben, és továbbra is tartani fog, ugyanis a hangulatból ítélve, nincs idők végezete. Csak egy állapot van, mely egyáltalán nem mondható mulandónak. A tökéletes nyugalom, tán a paradicsom lehet ez… Az emlék nagyon szép és izgalmas. Halvány ugyan, de így is az örökkévalóságot sugallja, ám az érzések, melyeket kivált sokkal erősebbek. A kérdések, melyek általa felmerülnek egyre valóságosabbak, és egyre közelebb kerülnek a megfelelő válaszokhoz. Már ha vannak válaszok. De miért ne lennének??! Vannak! Csak nem fontosak. Ezt sugallják, hogy nem a válaszok fontosak, hisz a feltett kérdésekre a válaszok soha nem egzaktak. Az idő előrehaladtával, és az emlék fakulásával, a válaszok is változnak, noha a kérdések ugyanazok maradnak.

Ez egy olyan visszatérő emlék, ami a mai rohanó világban, egyfajta biztonságot ad, vagy bizonyosságot arra, hogy ez a lét csak egy átmeneti állapot. Csak egy állomás, amin bevárjuk a következő eseményt, vagy eszközt, ami tovább visz. Hisz a Földi életünk állomások sorozata, melyen részt kell vennünk, s nem számít, milyen módon megyünk tovább a következő állomásra, a lényeg, hogy meg kell pihennünk minden megállóban. S majd újult erővel tovább mennünk, a következő állomásig, egészen addig, míg elérjük a célt. A cél mindenki számára más. Ahogyan az eszközök, és utak is melyeket felhasználunk a cél érdekében. Fontos, hogy végig menjünk az úton, s megéljük minden pillanatát. Az élmények vadászata, ha így tetszik, talán a legfontosabb apró célunk az életben. Hisz az élményekből merítünk érzéseket, s az érzések azok, mik elvezetnek minket a célig. Egy olyan tökéletes célig, mely - ez a tengerparti látomás. Kell az élmények sokasága, hogy olyan érzések összessége alakulhasson ki, mely abba az önfeledt nyugalmi állapotba vezet, ahonnan már nem kell visszajönni. Ahol végre a jól megérdemelt pihenést lehet élvezni, anélkül, hogy bármi is elrontaná ezt az állapotot. Valahogy úgy képzelem, ott és akkor éri el az ember, ha látja magát a végtelen tengerparton, és elhiszi, hogy az ott az ő teste, s valahol a távolban az ő lelkének egy sokkal erősebb változata, mely most formálódik. De, ha látod már, mert hiszel benne, és elhiszed, amit látsz, akkor tudod, közel már a „látomás”.

Az orrfújás titkai

            Orrfújás – de nem ám a hagyományos értelemben vett, influenza vagy egyéb légúti megbetegedést, kísérő orrfújás. Hanem az a fajta spontán jövő és minden időben felcsappanó (vagy inkább elcseppenő) orrfújás, ami csak azért is felüti a fejét, és hiába próbálkozol bárminemű gusztustalannak mondható szipákolással, nem tudod elkerülni sehogy sem.

Mert pl. vegyük a téli időszakot. Kora reggel, mikor épp munkába tart az ember lánya, és majd odafagynak ujjai a kesztyűhöz, ráadásul még legalább két kis táska is van a kezében, egy a retikül, másik az uzsonnás táska, nna ebben a helyzetben jön az orrfújás… nem ám, hogy tapintatosan csak az úti cél végén jönne elő:( Nem! Mész az utcán, figyeled a fagyott járdát, nehogy megcsússz és eless, közben próbálod, valahogy cserélgetni a kezedben a táskákat, ne meredjenek meg az ujjaid, ja és egyébként szinte az egész tested át van fagyva már ettől a tartós dermesztő hidegtől, és akkor… akkor jön a pillanat, amikor is ki kell fújnod az orrod. S ezt kb. tízszer megcsinálod, mielőtt beérnél szeretett munkahelyedre. Valami ilyesmi lehet az allergia netán?! De vajon mire… esetleg a hidegre? Lehet az ember allergiás a hidegtől? Mert, ahogy beérsz a munkába, érdekes módon elmúlik, de legalábbis csökken az orrfújások gyakorisága.

Vagy a következő: a legképtelenebb helyzetben, mondjuk, ülsz egy előadáson, és csak az előadó beszél, amikor is valahonnan a semmiből egyszer csak utat tör magának a takony:) előveszed a pézséd, és kifújod, mit tehetnél mást?! Igaz az előadó, ha nem elég rutinos, itt kicsit megtorpan mondandójában, és lehet, a továbbiakban egész másról beszél majd, sebaj, mert egyébként mindenki veled van elfoglalva, úgysem veszik észre, hogy az előadó némileg eltért a korábbi gondolatától. Mire a tömeg felocsúdik, és még mielőtt észrevenné az eltérést, az előadó már vissza is zökken a normális mondandóhoz. Orrfújás kipipálva. Egy időre:) ugyanis nagy valószínűséggel megismétlődik:)

Van még az a csodás pillanat, amikor egy asztaltársasággal épp a főfogást kezditek szedegetni… Te előveszed a kis „alig használt” pézséd, és simán kifújod az orrod, ne már hogy takonnyal teli orrlyukkal ess neki az ennivalónak, s takonykákkal együttesen nyeld az ételt. Nna szóval… annak rendje s módja szerint szépen orrot fújsz, majd veszed a kanalat és szedsz az ételből. A társaság egyik része azért ad hálát, hogy te előtted nyúlt a kanálhoz, a másik része azon bosszankodik, már megint rossz helyre ült, most aztán nyúlhat a takonykás kanálhoz, megint másik része mostantól diétázik, ezért köszöni szépen, nem ehet, a többiek épp a mosdónál állnak sorban, hogy felváltva hányhassanak. Itt már csak az lehet rosszabb, ha egyik hányós egyednek, mire visszajön, hajszál kerül a tányérjába:) de az orrfújáshoz ennek semmi köze, ez csupán kis apró érdekesség :) Pedig ártatlan orrfújás volt az egész, most is, mint az összes többi esetben.

És a kedvencem, mikor az utcán szembejön velem egy másik ember, nincs zsebkendője, valószínűleg divatja múlt darabnak tartja, papír zsebkendője azért nincs, mert… miért is?! Szóval nincs neki olyanja nna… s egy hirtelen mozdulattal oldalra fordulva menet közben a földre fújja az orrából a taknyot, repül is egyenest az „oldat”, a sok kis takonyból álló hosszú zselés akármi, repülnek, ki merre lát. Ám oly szilárdan ragaszkodnak egymáshoz, és a jól megszokott orrlyukhoz, hogy csak egy hirtelen kézmozdulat tudja kimozdítani a helyéről. Képzeljük csak el, hogy ez után az ember után, illetve a tapintása után, fogjuk meg egy bolt bejárati ajtajának kilincsét, vagy emelünk le a polcról egy megvásárolni kívánt terméket.

Ó, és még egy nagyon szép élmény. A vonaton… a szemben ülő fiatal lány esete az orrfújással, és a papír zsebkendővel. A lány horgolt, hogy ezzel is teljen az utazási idő. Volt egy készenléti pézséje, a pulóvere ujjába rejtve, és valahányszor orrot kellett fújnia, ezt a darabot vette elő, széttárta, és ahol érte odafújt, majd összegyűrte a pézsét, és vissza vele a pulóver kuckós ujjába… Egy ideig bírtam, persze elképedve néztem, de amikor két és fél órán belül legalább 20-szor fújta ugyanabba a papír zsebkendőbe az orrát, majd rakta azt ugyanoda vissza, akaratlanul is emelkedett a testem, és nyílott a szám, hogy ugyan, vegyél már elő egy tiszta pézsét kisanyám! Akaratlanul is a következő kép villant be, amikor este a barátja szedi le róla felhevülve a ruhát, s a pulóver ujjából néhány pézsé hull ki, majd kissé, enyhén a fiú kezéhez ragadnak a takonykák, ahogy végig simítja a lány karját…  esetleg végig csókolja gyanútlan:)

De mindez csak ártatlan orrfújás. Ez olyasmi ami szinte észrevétlenül, és megszokott ütemben, a mindennapjaink részévé válik. Szokás talán, vagy tényleg elkerülhetetlen cselekmény. Persze, még mindig jobb, mint orrból kifelé folydogáló takonykás archoz beszélni. Van olyan ország, ahol nem illik nyilvános helyen orrot fújni. Persze meglehet, ők csinálják jól. De mi van a szükség helyzettel?!

Párbeszéd

-         Te hiszel a szerelemben?

-         Igen, persze!

-         Annak tudatában is hiszel, hogy a csalódás, a becsapás, a megcsalás mind-mind létező fogalmak! Becsaphatnak, megcsalhatnak, csalódhatsz, és mégis hiszel? Szíved apró-pici darabokra törik… Ezek ellenére hiszel?

-         Miért ne hinnék? Hisz egyazon lélek két fele keresi egymást a nagyvilágban, majd eggyé válnak valahol az Univerzum varázslatos oltalmában. És létre jön a szerelem.

-         Jó neked! Tényleg képes vagy ebben hinni. Hogy csinálod? Honnan merítesz erőt?

-         J csak hiszek… ennyi a titkom.

-         Csodállak!

-         Miért, te nem hiszel a szerelemben?

-         Én? Én… már nem tudom, miben higgyek. Higgyek-e egyáltalán… Nem akarok már semmit, talán. Nem hiszek már ebben. Az élet más boldogságot is rejt. Nem kell nekem szerelem… nem kell társ… hisz illúzió az egész. Valahol a messzeségben eldöntetett, hogy én már csak így egyedül élek majd tovább… Nem keresem őt… és nem akarom, hogy Ő találjon Rám. Belefáradtam. Belefáradtam a keresésbe, a nem keresésbe, a csalódásokba. Fáj az illúziókergetés. Pihennem kell már! Amennyiben, csak úgy sikerül pihennem, visszanyernem erőm, hogy lemondok a szerelemről… Én, megteszem!

-         De nem mondhatsz le a szerelemről!

-         Miért…?

-         Mert, ez természetellenes!

-         Ugyan! És, mi a természetes? Talán az, hogy egy életen át hiába kergeted, valahogy mindig egyre távolabb kerül? Vagy esetleg az, ha megalkuszol egy majdnem igazi „igazi”-val? Az a természetes, ha kergeted a vágyat, ami folyton megéget? Vagy, ha egyszerűen csak megállapodsz a biztonságos mellett, aki úgy szeret téged, mint Te a másikat?

-         Nem! Egyazon lélek két fele… Neked is van ilyened! És Te is vagy valakinek! Nem mondhatsz le erről! Nem szabad. Hisz ezért vagy itt a Földön, hogy megtaláld Őt. És Ő azért van itt, hogy megtaláljon Téged! Ez nem Te vagy… Miért hagyod, hogy kétségek gyötörjenek? Miért hagyod elveszni hited? Ilyen nagy a baj? Ilyen nagyot csalódtál… Bocsáss meg! Nem álltam melletted eléggé. Elfordultam, magadra hagytalak! De most itt vagyok. Most Veled vagyok, kérlek, bízz bennem! Bízz, hogy visszaadhassam hited. Hidd el, megváltoztatom a dolgokat. Segítek Neked! Csak bízd rám magad, és minden jó lesz! Meglásd, eloszlanak a sötét felhők, és újra egyetértesz velem! Én bízom benned.

-         Azt mondod? Jó is lenne! A hit csodákra képes… Ha újra hihetnék a szerelem valójában. Újra elfogadhatnám a szerelem szépségét… Rám találhatna? S én megtalálnám? Te hiszel benne? Te hiszel bennem?

-         Persze, hogy hiszek benned! Eltévedt bárányka vagy. Én majd visszaterellek! Tudod… nincs annál varázslatosabb, mint mikor Rád mosolyog szerelmed. Egyetlen pillantása szebbé teszi napodat. Egyetlen érintése, felébreszti vágyadat. Egyetlen édes csókja, megremegteti egész lényedet. Közelsége bearanyozza életed. És amint forróságban eggyé válik testetek, lelked azonnal feléled. És fordítva… Te is ugyanezeket jelented neki! Erről mondanál le? Ezt hagynád ki… csupán azért, mert most… Miért is? Hagynád elveszni ezeket, a csodás pillanatokat holmi ostoba kicsinyesség miatt?

-         A csodás pillanatokat nem hagynám… de oly kevés csodás pillanat van, ha ezeket a „szerelem elmúlása” okozta fájdalomhoz, viszonyítom… oly kevés édes pillanat… és a fájdalom oly nagy és mély… tán soha nem múlik el.

-         Nincs igazad. Emlékezz vissza… kutass csak édes emlékeid közt. Mi jut eszedbe a múltból? Ha felidézel egy-egy embert… egy-egy kapcsolatot… mi jut eszedbe róla?

-         Hát… nem is tudom. Talán egy csomó szép emlék. Boldog pillanatok. Felhőtlen nevetések. Barangolások bizonyos helyeken. És önfeledt ágyjelenetekJ amikbe, ha mélyebben belegondolok, talán visszavisznek abba a jó értelemben vett önkívületi állapotba, amiket annyira imádtam átélni.

-         Nocsak… és semmi rossz nem jut eszedbe? De hisz, ez már elmúlt, és talán fájt is akkor…

-         Kegyetlen vagy! Saját állításom akarod ellenem fordítani… Azok a dolgok már rég elmúltak, persze, hogy csak a szép emlékek maradtak.

-         Nem akarok ellened fordítani semmit. Csak szeretném, ha meglátnád a valóságot. Csak hasonlítsd össze az időt, amit a szerelemmel töltöttél, majd a fájdalommal és keserűséggel, és mindezek mellett, meddig tart az emlék… illetve a rossz, vagy a szép emlék tart-e tovább… Azt mondod, szerelemben éltél bizonyos ideig, de épp elég ideig ahhoz, hogy máris több csodás pillanatot tudj felsorolni. Aztán jött egy nagyon mély zuhanás, ami fájt… nagyon fájt… de tartott-e a fájdalom addig, amikor is felsoroltad nekem, mit tartottál oly gyönyörűnek az érzés megtapasztalásában? És most, hogy visszaemlékeztél, néhány szép eseményre, érzésre, tart-e még a fájdalom, vagy annak utóhatásai? Ha tartana, nem emlékeznél a szépre, vagy mégis?

-         Meggyőztél…

2010.04.09.

Kócos Angyalka