Miért? Miért szeretsz? Miért szeretsz ennyire? – kérdi folyton folyvást. Mindig más okból kérdi. Néha a kételkedés beszél belőle… Néha oly boldog pillanataiban, amikor nem győz hálát adni azért, hogy vagyok neki, egyszerűen nem meri elhinni. Ezért kérdi, miért??? Nincs erre válasz. Nem érti meg. És én nem értem, miért… Miért nem érti meg? Miért nem fogadja el, hogy szeretem és kész.
Nem is tudtam, hogy szeretem… egészen addig, amíg egyszer meg nem kérdezte. Akkor döbbentem rá, hogy talán… hogy lehetséges… hogy esetleg, beleszerettem. Azt kérdezte, miért? Megijedtem. Még nem is tudtam róla, máris éreztettem. Valójában még észre sem vettem, hogy Ő az. De Ő már érezte. Félelmetes volt. És szinte fájt. Meztelenné váltam. Több ez, mint ruhátlanul állni előtte. Védtelenné tesz. Abban a pillanatban sebezhetőbbé váltam, ahogy megérezte, amit én még nem tudtam. Aztán egyszer csak ráébredtem, szépen lassan, mégis mintha villám járta volna át lényem. Hisz éreztem, abban a pillanatban, ahogy megláttam. Érezte-e Ő is?! Talán. Talán igen. De neki több idő kellett, hogy éreztesse. Vagy, talán még sem, hisz egész éjjel ölelt attól a pillanattól, hogy újra láthatott. Így tesz-e az, aki Őt tartja karjaiban? Azt hittem igen.
Ám a szerelem minél inkább levetkőztet, minél inkább sebezhetőbbé tesz, annál bizonyosabban meg is sebez. Örökre. Vagy még sem. Hisz a szerelem nem fáj, nem okoz fájdalmat. A szeretet éltet. A szeretet a legnagyobb erő a világon, állítólag. Én is ezt állítom. Én is ezt hittem. Főleg, amikor a szavait olvasom: Jobban a tied vagyok, mint bárki másé valaha is voltam az életben. Mondja, s ezekkel a hazug szavakkal szépen más nő karjaiban landol. Miért… Vajon miért teszi ezt velem?
A zene a kócos angyalka music-box-on:D
VálaszTörlés