- Sírsz?
- Á dehogy.
- De igen… Te sírsz.
- …
- Miért?
- Nincsenek miértek, nincsenek válaszok. Talán sírok, igazán nem is tudom.
- Mi a baj?
- Nincs is baj. Ez a valóság.
- Akarsz róla beszélni?
- Akarnék… de nem tudom, mivel kezdjem. Mit mondjak… mit kérdezzek… Szeretnék hallgatni. Csak hallgatni a csendet, együtt. Nem szólni, nem sírni, csak érinteni, ölelni, csókolni… És így kéz a kézben, test a testhez simulva elaludni. És mikor felébredek, akkor mindent mi volt magunk mögött hagyni. Lehetséges ez?
- Megint, látom kiszökött egy könny a szemedből… úgy szeretnék segíteni!
- Nem tudsz! Senki sem segíthet… Egyedül kell túljutnom ezen. Csak a ma éjszakát kell valahogy átélnem… és az összes soron következőt, egészen addig míg… míg a reménytelenség szürke karma, ki nem tépi őt szívemből!
- És ez a megoldás? Azt hiszed, ettől jobb lesz? Mégis csak baj van… és nem mondasz semmit! Azt mondtad nekem mindent elmondasz… Még sem avatsz be. Tudod, hogy rám számíthatsz… mégis egyedül akarsz megküzdeni a démonaiddal. Miért nem bízol bennem?
- Bízom! Csak nem akarlak terhelni. Meg… nem bírok beszélni sem. Mondom, hogy csendre vágyom, meleg puha takaróra, teste melegségére, ujjai érintésére… Csókjára. Ölelésére. Ezt szeretném, értesz?
- Persze, hogy értem. Elmondtad már neki?
- Nem.
- Miért?
- Nem tudom… talán mondtam, de nem figyelt eléggé. De… lehet nem is mondtam el világosan.
- Miért nem?
- Mert, ő sem őszinte, úgy érzem. És, mert nem is érdekli őt, igazán. De legalábbis nekem úgy tűnt, nem érdekli.
- Honnan veszed, hogy nem őszinte? Talán történt már olyasmi, amitől megrengett benne bizalmad?
- Talán… de nem ez a lényeg. Az már a múlt. De most jelen van, most más ez az egész. Csak nem értem. Nem a bizalmam rengett meg. Csak hiányzik. Csak érinteném… hallgatnám… érezném… ha hagyná, hogy így legyen.
- Nem hagyja?
- Nem. Kifogásokat keres. Látszólag ésszerűek. De minél inkább magamba merülök, annál inkább átlátszó kifogásoknak tűnnek. Az élet tele van kifogásokkal, ilyen meg olyan apró érvekkel, amik értelmetlen gondolatfoszlányokat ébresztenek, melyek ostobábbnál ostobább gondolatmeneteket gyártanak, megölve ezzel minden szépnek látszó emléket, minden jónak tartott érzést. Kegyetlen dolog ez. Kegyetlen a gondolatok világa. Sokkal szebb az érzelem tere. De nem érti meg. Nem hallgat rám. Nem hagyja, hogy érveljek. Sőt… meg sem hallgat. Most… csak sírnék tovább, ha hagynál. Hagyd, hadd szenvedjek. Majd kitisztul belsőm, és reggel új nap virrad. Talán kitisztul az elmém, s frissen ébred.
- Az elméd tiszta! A szíved… nos, ott vannak, mondjuk úgy, némi tisztításra szorul. Szabadulj meg a kétségektől, tanulj meg bízni önmagadban. Ne benne… Önmagadban!
- Gondolod, ez segít?
- Gondolom, igen. Segít, ha így kell lennie! Te is tudod. Tudod, hogy úgy lesz, ahogy mélyen legbelül akarod… várj, és bízz. Ne engedd el magad! Nem adhatod fel, csak, mert önző kétségek gyötörnek. A kétségek elmúlnak, de te maradsz… A kétségek benne is elmúlnak! De, Te maradsz, aki voltál… aki, számára vagy! Ezért szedd össze magad, hogy az lehess, aki lenni akarsz! Semmi nem teljesen az, aminek látszik, de az érzés örök, és valódi, tudod jól! Ezen semmi nem változtathat. Csak akkor változik, ha változtatni akarsz rajta.
- Talán… változtatnék. Lehet, jobb lenne. Csak nehéz… nem megy. Rabul ejtett ez az érzés, és nem enged el.
- Fogságban érzed magad? Úgy érzed a rabja vagy? Az érzés rabja, vagy az Ő rabja?
- Hogy lehetnék az Ő rabja, hisz az érzéseket önszántamból érzem… Ne mondj ilyet, nem vagyok a rabja. Szabad vagyok. És Ő is szabad. És szabadnak szeretem. Nem vagyok fogságban. Hisz szabadon szárnyalhatok. Szabadon szerethetem… Az érzés rabja lennék?
- Kérdezed? Neked kell tudnod.
- Ha szeretsz, ebben az érzésben vagy teljes. És várod, hogy viszonzásra leljen a lelked. Adsz és kapsz, ez így működik. Persze, nem azért adsz, hogy viszontkapj. De akkor tudsz még többet adni, ha vannak visszajelzések. Nem azért szeretsz, hogy viszont szeressen, ez már rég nem lenne jó. De a szereteted, az ő általa kapott szeretetből táplálkozik, részben. Részben, te önmagad táplálod. Ez függősség szerinted? Ez azt jelenti az érzésem tart engem fogságban? Nem hinném. Sokkal inkább a szeretni és szeretve lenni. Ez tiszta… nem működhet fogságban.
- És egyébként működik?
- Jó kérdés… azt hittem igen.
- És már nem hiszed?
- Nem tudom…
- Megint a kétségek.
- Á dehogy… csak hiányzik…
- Értem. Akkor mond el neki, tudnia kell!
- Ezt teszem…
2010.június
Kócos A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése